Koronavírus: a nagylyukú sajt stratégia
Hogyan tanulhat meg bármelyik ország táncolni, hogy megállítsa a koronavírust?
Ebből a cikkből kiderül, hogy
- miért nem sikerült az USA-nak és az EU-nak az ellenőrzése alatt tartania a vírust, míg más országoknak ez hogyan sikerült mégis.
- a szükséges intézkedéseket milyen példákon keresztül a legkönnyebb megérteni.
- miért teljesen hasztalan a Nyugat-Európai országok tesztelési gyakorlata és kontakt kutatása – és helyette mégis mit kéne tenniük.
- milyen kérdéseket kellene az embereknek feltenniük a saját politikusaiknak, hogy számot adjanak a döntéseikről.
- hogyan lehet gátat szabni a vírus terjedésének a kisközösségekben, akár a kormány hathatós intézkedéseinek hiányában is.
És még sok minden más is. Lássuk!
Jelen cikk Tomas Pueyo 2020. november 8-án megjelent írásának magyar fordítása. Az írás egyes elemei tartalmazhatnak olyan részeket, amelyek esetleg már nem aktuálisak, de azért döntöttünk mégis a fordítás elkészítése mellett 2021. márciusában, mert dacára az elindult magyar oltási programnak, 2021. márciusában a cikk minden lényeges eleme továbbra is érvényes. Ráadásul a SARS-CoV-2 vírus folyamatosan mutálódik (hasonlóan a többi humán koronavírusokhoz, vagy az influenza vírushoz) ezért várhatóan az oltási kampány végeztével sem szabadulunk meg végleg a koronavírustól. Arról pedig már szót se ejtsünk, hogy egyelőre nincsenek pontos és megbízható adataink arról, hogy a különféle oltásokkal beoltottak, valamint a koronavíruson átesett emberek mennyi ideig védettek a vírus ellen, és/vagy pontosan melyik koronavírus mutáció ellen. A lehetőségeinkhez mérten az eredeti cikkben lévő grafikonokat nem csak lefordítottuk, hanem frissítettük is.
Kubatovics Áron
Schneider Géza
Azt gondolnánk, hogy a pandémia 8 (immáron 12 – fordítók) hónapja elég volt ahhoz a legtöbb ország számára, hogy rájöjjenek, mit kell annak érdekében tenni, hogy megállítsák a koronavírus terjedését. És mégis ott vagyunk, ahol vagyunk.
Mostanra valószínűleg látott már ilyen diagramokat. De van egy hozzáadott részlet, az a zöld vonal ott, az alján, ami az ázsiai-csendes-óceáni országokat mutatja. Nagyítsunk bele!
Ez a grafikon önmagában is mítoszromboló. Japán, Tajvan, Kína, Hongkong, Szingapúr, Dél-Korea, Új-Zéland, Ausztrália, Mongólia, Thaiföld és Vietnám mind a “pöröly és tánc” stratégiájának különféle változatait követte (“pöröly”-fázis: kemény lezárások olyankor, amikor a járvány fölött elvesztették a kontrollt; “tánc”-fázis: okos intézkedések sorával alacsonyan tartott fertőzésszám), és mindegyik ország sikeres volt.
Ebben a listában van mindenféle ország: demokratikus, tekintélyuralmi, földrajzilag kontinentális és szigetállam, szabadságszerető, angolszász, fejlődő és fejlett ország… A lista azt mutatja, hogy bármely ország sikeres lehet a védekezésben. És nem csak ennyi ország tudta sikerrel kontroll alatt tartani a járványt: a Karib-térségtől Uruguay-ig, Kanada atlanti óceán-parti tartományaitól több afrikai országig terjedően sok más ország is.
Mindeközben a legtöbb nyugati ország nem figyelt eléggé oda, masszív gócpontok alakultak ki, és a kemény “pöröly” elvét is alkalmazták, de “táncolni” nem tanultak meg. 2020. nyár végén pedig nem voltak felkészülve az iskolai szezonra, és az abból adódó újabb és újabb hullámokra, és a tél előrehaladtával ez csak rosszabb lett.
Ugyanakkor a nyugati világ kapott egy új esélyt: Joe Biden lett az Egyesült Államok új elnöke, aki másfajta megközelítést szorgalmaz a víruskezeléshez. Több európai ország viszont – Írország, Egyesült Királyság, Franciaország, Belgium, Spanyolország, Olaszország, Németország, sőt Svédország is – felébredt a 2020. nyár közepi csipkerózsika álmából, és ismét nekiálltak korlátozni az emberek mozgását.
De hogyan is kell “táncolniuk” azoknak az országoknak, akik vissza akarják szorítani a vírust?
Hogyan kell táncolni?
Ahhoz, hogy mederben tartsuk a koronavírust közösségeinkben, négyrétegű védelmi rendszerre van szükség:
- Minél kevesebb fertőzöttet engedjünk bejutni az országba.
- Akik mégis fertőzöttként bejutnak, minél kevesebb emberrel találkozzanak.
- Amennyiben mégis találkoznak emberekkel, minimalizáljuk az esélyét a fertőzés átadásának.
- Ha mégis megfertőznek másokat, akkor minél gyorsabban azonosítsuk a fertőzéseket, kezeljük azokat.
Ezen védekezések egyike sem elég önmagában. De együttesen alkalmazva elegendő esetet elkaphatunk, és így kontroll alatt tarthatjuk a vírus terjedését, azaz 1 alá csökkenthetjük a pandémia “R” mutatóját – a vírus szaporodási rátáját.
Nézzük meg egyesével ezeket a tennivalókat.
1. A “Kerítés” – vagyis kint tartani a vírust
Józan paraszti ésszel belátható, hogy ha a határon nem állítod meg azokat, akik a vírus által megfertőzött területekről érkeznek, akkor lesznek, akik behozzák a vírust és gócpontok fognak kialakulni.
“Kerítés” felállításának hívjuk azokat az intézkedéseket, melyeknek a segítségével már az országhatáron meg lehet állítani a vírus terjesztését. Három típusa van:
- Fal: kitiltjuk a fertőzött térségekből érkezőket.
- Karantén: az emberek beutazhatnak, de 4-14 napig karanténba kerülnek – azaz fizikailag teljesen el kell őket szigetelni.
- Ellenőrzőpontok felállítása: ekkor a határon tesztelik az embereket.
Az országok bármely kerítést alkalmazhatják a beutazóknál. Minél fertőzöttebb helyről érkezik valaki, annál erősebb kerítés kell.
Falakat felhúzni (azaz határzárat életbe léptetni) társadalmilag nagyon költséges, ezért óvatosan kell az ilyet alkalmazni. Ellenőrzőpontokat ugyan olcsó felállítani, de nem szűrnek ki minden esetet. A karantén alkalmazása lehet az arany középút: teszt; mellé egy kitöltött űrlap, amely megmondja a hatóságoknak, hogy a beutazó hol fog tartózkodni a karantén alatt; a karantén ellenőrzése, hogy tutira be legyen tartva; és egy jó nagy büntetés, ha valaki mégis megszegi azt. Még a beutazás napján elvégzett gyorsteszttel, és később, a karantén 4. napján ismételt teszteléssel a fertőzések jó részét meg lehet akadályozni.
Ahogy csökkennek az esetszámok, az egymással szomszédos országok, államok – vagy akár megyék – nyithatnak egymás felé, így “fertőzésmentes buborékok” is kialakulhatnak kerítések nélkül.
Vannak, akik a határzárakról szóló tanulmányokat nézegetve azt állapítják meg, hogy: „Ezek nem működnek! Csak késleltetik az elkerülhetetlent!” Ez azért van, mert ezek a tanulmányok az intézkedéseket mindig más, további intézkedések hiányában vizsgálják. Persze, hogy ennyi nem elégséges! A “Kerítés” önmagában nem tudja megállítani a járvány terjedését. Ez csak egy rétege a védekezésnek. Végül valaki úgyis átjut rajta, és ki fog alakulni egy, vagy több gócpont.
De kerítés nélkül nincs védelem.
A kételkedők elfelejtik, hogy ezek az intézkedések lehet, hogy nem elegendők, de szükségesek. Önmagukban nem működnek, de nélkülük lehetetlen megállítani a vírust. Nincs egyetlen olyan ország sem, amelyik alacsonyan tudta tartani az esetszámokat erős “Kerítés” nélkül. Végül mindegyiket lerohanja a járvány. Ezért van például Japánban, Tajvanon, Kínában, Hongkongban, Dél-Koreában, Új-Zélandon és Ausztráliában is erős “Kerítés”.
Az Európai Unió egyik legnagyobb hibája az volt 2020. nyarán, hogy egy kemény lezárásokkal tarkított tavasz után lazítottak a védekezésen és megnyitották a határokat egymás felé, hogy a vírus szabadon áramolhasson. 2020. decemberére világossá vált, hogy a koronavírusos esetek nagy része Spanyolországból terjedt el. És hasonló zajlott le az Amerikai Egyesült Államokban is az egyes szövetségi államok között.
Kerítés nélkül nincs védelem.
2. Társadalmi távolságtartás: ne találkozzunk másokkal!
Néhány fertőzött ember csak bekerül az országba, ez egyszerűen kivédhetetlen.
Tehát meg kell akadályozni, hogy az esetleges fertőzött személyek másokkal találkozzanak. Minél többen maradnak meg a saját társadalmi buborékjukban (“social bubble”), tehát csak és kizárólag a legszűkebb környezetükkel találkoznak, minél kevesebb ember lép ki a legszűkebb közösségéből és találkozik idegen emberekkel, annál kisebb lesz az esélye, hogy bekerül a vírus a saját társadalmi buborékjába.
A társadalmi távolságtartásra vonatkozó intézkedések az egészen szelídektől – amilyen például a tömegrendezvények tiltása – egészen a teljes zárásig, a kijárási tilalomig terjedhetnek, ami a gazdaság teljes leállását hozza magával. A teljes zárás következménye, hogy a családok a saját kis buborékjukban maradnak.
Egyéb intézkedés lehet például a részleges kijárási tilalom, a boltokban egyidőben tartózkodó vásárlók számának a korlátozása, idősek vásárlási sávja, bizonyos típusú összejövetelek és rendezvények tiltása, üzletek bezárása, stb.
A teljes zárás rombol. Ekkor mindenkinek kötelező otthon maradnia, és a legszükségesebbeken kívül minden gazdasági tevékenység leáll. Ezt hívjuk a “pöröly”-fázisnak, ezt kellett 2020. tavaszán alkalmazni.
Ennek akkoriban, 2020. márciusában volt értelme, mert kiterjedt tesztelés hiányában azt gondoltuk, hogy a vírus terjedése nagyságrenddel nagyobb a ténylegesen végül megismertnél, és félő volt, hogy az egészségügyi ellátórendszerek összeomolhatnak. Tehát még nem tudtuk, hogy hogyan “táncoljunk”, hogyan tartóztassuk fel a vírust. A pöröly-fázis megállítja a vírus nagymértékű terjedését, és biztosít néhány hetet a kormányoknak a felkészülésre.
De ma nem ez a helyzet, és láthatóan nem ezt csináljuk. Ahogy egy országot elér az első hullám, beveti a “pöröly”-fázist, amivel “lecsapja” a vírust, és így szerez hét hónapot egy második hullám előtt. És ahelyett, hogy a pöröly fázis után a “tánc-fázisba” lépne át, megvárja a második hullámot, amit egy újabb kemény megszorító intézkedés csomaggal (pöröly-fázis) csap le. Vajon miért hisznek az emberek még abban, hogy a kormányuk tanult az előzőleg alkalmazott módszer hiányosságaiból, miért hinnék el, hogy nem jön majd egy harmadik, egy negyedik, egy ötödik hullám? És az emberek ezek után miért ne gondolnák úgy, hogy a kormányuk egyszerűen csak hibásan, felelőtlenül, ész nélkül jojózik a lezárásokkal és a nyitásokkal?
A totális lezárás szükségessége igazolható, de csak néhány hétig, hogy az új hullámot kontroll alá szorítsák, és csak akkor, ha az adott országnak megfelelő terve van arra, hogy utána hogyan kell alkalmazni a “tánc” fázisát. A lezárásokat minél rövidebb ideig, minél keményebben és minél teljesebben kell véghez vinni, hogy annál kisebb legyen a destruktív hatása (gazdasági, társadalmi kára), és így a lehető legrövidebb idő után fel lehessen oldani, és folytatni lehessen a koronavírus-mentes életet. Valójában a WHO is pontosan így javasolja az eszközök használatát. Ellenkező esetben lehetőség szerint el kell kerülni a zárást.
Szerencsére ma már elég jól tudjuk, hogy a társas érintkezések milyen típusait kell elkerülni, és melyekkel nincs gond.
Például a maszk hordása vásárlás közben, az úgynevezett társadalmi távolságtartás és a higiéniai előírások betartása együtttöbbnyire biztonságosnak tűnik. Tehát nincs szükség az üzletek általános bezárására. Sőt, ma már ténylegesen tudjuk, hogy milyen társas összejöveteleket kell kerülni.
A legtöbb esemény és fertőzés igazából nem számít a vírus terjedése szempontjából. Számos tanulmány kimutatta már, hogy a fertőzéses esetek 10-20%-a felelős a vírusátvitel 80-90%-áért. Ezt a jelenséget hívjuk “szuperterjesztésnek”. Óriási mértékben csökkenthető a járvány terjedése, ha azokat az eseményeket szüntetjük csak be, ahol nagy eséllyel néhány szuperterjesztő fogja majd sok embernek átadni a vírust.
Tehát mit is tegyenek az országok?
- Bizonyos résztvevőszám fölötti eseményeket tiltani kell. A limit az aktív koronavírus esetek számához igazodjon, legyen arányos. Tehát minél kevesebb az aktív koronavírusos eset, annál nagyobb méretű eseményeket lehessen megtartani.
- Az intézkedésekkel olyan helyeket kell megcélozni, ahol nagy valószínűséggel alakulhat ki szuperterjesztők segítségével gócpont. Ilyen helyek például a börtönök, idősgondozó intézmények, rehabilitációs és egészségügyi központok, egyetemek vagy sok embert egy légtérben foglalkoztató üzemek. Ezeket az intézményeket és cégeket jóval szigorúbb intézkedésekkel kell segíteni a megelőzésben.
- Ha közösségi terjedés fázisába lép át a vírus, akkor be lehet zárni a szórakozóhelyeket, a kávézókat és éttermeket, sőt, a házibulikat is.
- De amíg csak lehet, kerüljék a teljes lezárást. Ha pedig már tényleg be kell zárni az intézményeket, akkor az iskolákra, és különösen a gyermekgondozó intézmények bezárására kerüljön sor utoljára.
A gazdaság úgy működik, hogy emberek találkoznak egymással. Ha nem tudnak, kevesebbet is fogyasztanak és a gazdaság visszaesik. Tehát a társasági összejövetelek korlátozásának a legmagasabb a társadalmi költsége. Ezért ezt, ha csak van rá mód, el kell kerülni. De elkerülni csak úgy lehet, ha a többi védelmi intézkedés, a többi védekezési réteg elég erős.
3. „Fertőzésgátlás”: csökkenteni kell a megfertőződés esélyét, amikor az emberek találkoznak
A védekezés következő rétege a fertőzőképesség csökkentése olyankor, amikor az emberek mégis egymással találkoznak.
Nincs megfelelő szavunk a „fertőzőképesség csökkentése” kifejezésre, ezért a „fertőzésgátlás” szót fogjuk használni hasonlóan a fogamzásgátláshoz. Ahogy a fogamzásgátlás azt jelenti, hogy csökkentjük a fogamzás esélyét olyankor, amikor az emberek nemi életet élnek, a fertőzésgátlás azt jelenti, hogy csökkentjük a megfertőződés esélyét olyankor, amikor az emberek találkoznak.
A vírus egy jól meghatározható módon terjed: amikor emberek összegyűlnek zárt térben és beszélgetnek, néha énekelnek, még lélegeznek is. Röviden: zárt terekben, zsúfolt helyeken, egymással szorosan érintkezve. Tehát a megoldásunk erre az, hogy
kerüljük a zsúfolt, zárt tereket, tartsunk egymástól távolságot, és ne beszéljünk hangosan.
A fertőzőképesség módszeres csökkentése érdekében meg kell értenünk a vírus működését, meg kell vizsgálnunk lépésről lépésre azt, hogy hogyan is terjed a vírus.
A legtöbbször az történik, hogy a fertőzött személy köhög egy kicsit, beszél vagy akár csak lélegez, és eközben a levegőben apró folyadékcseppekkel, részecskékkel telített felhők képződnek. Ezekben a folyadék cseppecskékben pedig benne van a vírus. Ha a levegőt nem keringetjük, akkor előbb-utóbb találkoznak ezekkel a lebegő cseppekkel más emberek, és a szemükön, orrukon, szájukon keresztül bejut a szervezetükbe a vírus.
Tehát a vírus megállításához arra van szükség, hogy
- kerülje olyanokkal a beszélgetést, akik nem tartoznak az ön “társadalmi buborékjába”, azaz akik nem szoros kontaktjai. És feltétlenül kerülje az éneklést vagy a kiabálást.
- minél kevesebb időt töltsön olyanokkal, akik nem tartoznak az ön “társadalmi buborékjába”, azaz akik nem tartoznak a szoros kontaktjai közé, akikkel nem él egy háztartásban.
- akadályozza meg, hogy a vírus elhagyja a szájat és az orrot.
- amennyiben az előbbi mégis megtörténik, keringesse a levegőt (nyisson ablakot, használjon szűrőbetéttel ellátott klímaberendezéseket), így megakadályozva, hogy a levegőben lebegő, szálló részecskék eljussanak más emberekhez.
- a vírus számára ellenséges környezetet alakítson ki, ahol minél több vírus pusztul el még akkor is, ha a vírus a levegőben szálló apró cseppecskékben épp “utazik”.
- ügyeljünk arra is, hogy a vírus ne jusson bele a levegőből más ember szájába, orrába, vagy a szemébe.
Az első pontot úgy lehet elérni, ha tömegben vagy egy légtérben tartózkodva kerüljük a beszélgetést vagy a kiabálást. Sokan nevetnek a japánokon, mert betiltották a vidámparkokban a kiabálást és a sikongatást. Nos, akinek negatív az alaptermészete, az mindent negatívan lát, de egy apróságra azért felhívjuk a figyelmet: Japánban nyitva vannak a vidámparkok.
A második pont egyszerű: töltsön minél kevesebb időt idegenekkel. Ha egy meeting-gel végezni lehet 1 óra helyett 10 perc alatt, akkor rövidítsük le 10 percre. A rövid ideig tartó találkozások többnyire biztonságosak. Az órákig tartó társadalmi érintkezések azok, amelyeket kerülni érdemes.
A harmadik pontot a legkönnyebben a maszkok viselésével lehet teljesíteni. Jelenleg mindenkinek hordania kellene a közterületeken, köz- és magán intézményekben. Különösen fontos az utóbbi helyeken viselni, tehát beltéren, ugyanis a szabadban, amikor kevés ember van a közelben, és az emberek nem töltenek egymás közelségében túl sok időt, olyankor igazából nem olyan fontos a maszk hordása.
A negyedik pont azt jelenti, hogy más emberekkel inkább a szabadban találkozzunk, ugyanis a vírus sokkal-sokkal nehezebben terjed szabad levegőn.
Még pontosabban: a koronavírus alig terjed szabad levegőn.
Ebből az következik, hogy szinte minden szabadban végezhető tevékenységet engedni lehet – kivéve talán a koncerteket, sporteseményeket vagy más, nagy tömegeket vonzó eseményeket. Ez azt is jelenti, hogy azokat a vállalkozásokat is engedni kéne dolgozni, amelyek a szabadban tudják végezni a tevékenységüket. Ehhez hasonlóan az iskoláknak is arra kellene törekedniük, hogy a szabadban oktathassanak.
Azokat a tevékenységeket, amiket nem lehet kültéren végezni, hanem mindenképpen zárt térben kell, arra egy megoldás van: minél hosszabban és gyakrabban szellőztetni szükséges. Ez egy pofonegyszerű intézkedés, talán emiatt is felejtik el sokan, de bárki könnyen meg tudja tenni. Költséghatékony megoldás kinyitni az ablakokat és egy ventillátor segítségével keringetni a levegőt. Természetesen, aki teheti, szereltessen be szűrővel ellátott keringető rendszert, de még egyszer: az ablakokat bárki szélesre tudja tárni.
Szellőztetés
Az ötödik pont ritkán kerül szóba. A vírus nehezen terjed a megfelelő hőmérséklet és páratartalom mellett.
A vírus elpusztul relatíve magas hőmérsékleten. Minél magasabb a hőmérséklet, annál rosszabbul viseli a vírus. 25 Celsius-fok már jónak mondható, 30 Celsius-fok még jobb. És az 50-65% közötti páratartalmat már nem kedveli a vírus.
Mintha a vírus a hideg és párás környezetben való túlélésre optimalizált volna.
Amilyen egy denevérbarlang is.
Amellett, hogy a vírus milyen körülményeket visel el könnyebben, tudjuk, hogy az orrunk magasabb páratartalom és hőmérséklet mellett jobban képes kiszűrni a vírusokat. Tehát, ha beltéren kell találkoznunk emberekkel, akkor gyakori szellőztetés mellett emeljük meg a hőmérsékletet amennyire csak lehet, és a páratartalmat pedig tartsuk 50% és 65% között.
Végezetül jó ha tudjuk, hogy nagyon kevés olyan eset fordult elő, amikor a vírus tárgyakon és felületeken keresztül fertőzött. Ugyanakkor a személyes higiénia az egyik olyan intézkedés, amelyet az emberek eddig is komolyan vettek. Ezt a szokásunkat tartsuk meg, napjában többször is, főleg személyes találkozók után mossunk kezet.
Az utolsó pont az, ami már szinte közhely: az embereknek azért is kell maszkot viselniük, hogy magukat védjék vele. A legtöbb ember érti, hogy az orrán és a száján keresztül képes a vírus bejutni a szervezetébe. De a legtöbben elfelejtik, hogy a szemükön keresztül is elkaphatják.
Ezért célszerű lehet szemüveget vagy védőszemüveget viselni. Egy tanulmány kimutatta, hogy míg a kínai Szucsou városban a lakosság 32%-a hord szemüveget, a koronavírussal kezelt betegek mindössze 6%-a volt szemüveges. De orvosok is beszámoltak róla, hogy megfertőződtek a szemükön keresztül. A szemben található renin-angiotenzin-rendszer (RAR) hatféle receptorán keresztül a vírus be tud jutni a szervezetbe. És a koronavírussal megfertőződtek körében viszonylag gyakoriak a szempanaszok is. Mindezek arra utalnak, hogy a szem védelme csökkentheti a megfertőződés esélyét. Aki tehát teheti – nem kerül semmibe – védje a szemét, mert segíthet.
Az emberek közötti érintkezések megakadályozása társadalmi távolságtartással meglehetősen egyszerű védekezési mód, de társadalmilag rendkívül drága. Ezzel szemben a “fertőzésgátlás”, azaz a megfertőződés esélyének a csökkentése olcsó, de sok ember számára macerás, és így nehezen betartatható védekezési eszköz. A kormányoknak arra kell fókuszálniuk, hogy mindkettőt helyesen alkalmazzák.
A védekezés negyedik rétege ugyanez: társadalmi ára alacsony, de kemény. És a kormányoknak ráadásul meg kell tanulniuk ezt is helyesen alkalmazniuk.
4. Tesztelés — nyomon követés — elkülönítés: Elcsípni és semlegesíteni a fertőzést
Arról már ejtettünk szót, hogy hogyan akadályozzuk meg a fertőzés bekerülését a közösségekbe; hogyan kerüljük a találkozókat, ha mégis bekerül; valamint ha a találkozók mégiscsak szükségesek, akkor hogyan kerüljük el a megfertőződést. A védekezés utolsó rétege az, amikor a fertőzést annak bekövetkeztekor azonosítjuk és semlegesítjük.
Ez az, amire a tesztelés, a kontakt követés, az izoláció – azaz az elkülönítés – és a karantén képes. (röviden tehát: tesztelés – nyomon követés – elkülönítés)
Mindez meglehetősen egyszerű dolognak tűnik, mégis a nyugati kormányok döntő többsége elbaltázza – és az újságírók javarésze még nem tette fel a megfelelő kérdéseket a politikusoknak, amelyek alapján el lehetne őket számoltatni.
Mindenki megszállottja a tesztelésnek. És ez jó. A tesztelés fontos és szükséges dolog. A talált pozitív esetek száma ideális esetben nem haladhatja meg a teljes tesztelés számának a 3–5%-át, továbbá 24 órán belül meg kellene érkezniük az eredményeknek.
De mindez nem elegendő. Annak érdekében, hogy el lehessen különíteni a fertőzötteket, a tesztelés kideríti, hogy ki fertőződött meg. Ezzel együtt azonban karanténba kell helyeznünk a kontakt személyeket is (kollégák/ismerősök/rokonok, akikkel a legutóbb találkozott a fertőzött). Meg kell győződnünk arról is, hogy az elkülönítés és a karantén szabályait valóban mindenki betartja-e.
Sajnos a legtöbb kormányzat egyelőre nem alkalmaz elegendő kontaktus kutatásra kijelölt személyt. Ökölszabályként elmondható, hogy a kontakt kutatók szükséges száma a napi esetszám kettő-ötszöröse kell legyen. Tehát egy olyan országban, ahol napi 5.000 új fertőzöttet azonosítanak, ott 10.000-25.000 fős nagyságrendben kell kontakt kutatókat alkalmazni.
De nem is az ökölszabállyal kiszámolt szám a legfontosabb. Nem a kontakt követéssel megbízott emberek száma a lényeg, hanem a teljesítményük. Azt akarjuk, hogy hatékonyak legyenek, ennek jelzőszáma pedig: a fertőzött személyek kontaktjai közül végül hány százalék kerül karanténba. Ezt minden kormányzatnak közzé kellene tennie. E számnak legalább 60%-nak, ideális esetben 80% fölött kell lennie (Juneau et al. 2020. az eredeti, angol nyelvű cikket jegyző Tomas Pueyo a linkelt tanulmány egyik szerzője).
A fertőzöttek egy becsült kontakt számmal rendelkeznek. Mekkora hányaduk kerül bizonyíthatóan karanténba?
A kontakt követők nagyjából a “90-90-90-90”-es szabályt követik. Azaz meg kell találniuk a fertőzöttek 90%-át, összegyűjteni az ő kontaktjaiknak a 90%-át, majd elérni az ő kontaktjaik 90%-át is, és ennek a csoportnak a 90%-át karanténba kell helyezni. Mindezt nyilván gyorsan, két nap alatt vagy annál is rövidebb időn belül; különben a vírusnak túl sok ideje marad tovább terjedni.
Sajnos egyes helyeken mindezt legalább két okból nehéz lesz elérnie a kontaktkutatóknak. Egyrészt sokan egyszerűen akadályozzák őket ebben. Ezt büntetni kellene, de jelenleg ez nem történik meg. Ugyanakkor azok, akiknek el kell viselniük az elkülönítést és a karantént, szenvedni fognak ettől és senki nem kompenzálja őket. A kontakt követésben jól teljesítő országok fizetik a hotelszobát, élelemmel, pénzzel és gyógyszerrel látják el a karanténban élőket és az ellátórendszer munkatársai gyakran fel is keresik őket.
Szerencsére nem szükséges az összes kontakt személyt lekövetni. Japán – amely sikeresen végzi ezt a tevékenységet – például a “klaszter-rombolásnak” nevezett taktikát követi. A legtöbb ember nem fertőz meg sok embert. Így ezért a csoportosan megfertőzöttekre, a klaszterekre érdemes figyelni. A játékszabály egyszerű: ha elcsípünk egy esetet, derítsük ki, hol fertőződött meg (ezt hívják “visszafejtésnek”). Ha megtaláltuk a helyszínt, a klasztert, akkor kövessünk le onnan mindenkit! Ha a fertőzés nem egy klaszterben esett meg, akkor lépjünk tovább.
Kontakt követő applikáció nélkül ez kicsit nehezebb ügy. Persze ezekről az alkalmazásokról bebizonyosodott már, hogy nem működnek túl jól, viszont az ilyen klaszterek rombolásában nagyon hasznos szerepük lehet.
A kontakt követő alkalmazásokkal az a helyzet, hogy a legtöbben nem hajlandók letölteni és használni – hacsak nem kötelezik rá őket. Ahhoz, hogy a kontroll alatt tarthassuk a vírus terjedését, a lakosság 80%-át kellene ilyen alkalmazással követni, de a legjobb arány is csak a 40%-ot közelíti. (a 40%-os adat Izlandról való. Kanadában az emberek 15%-át sikerült erre rávenni, Szingapúrban 25% használ ilyen appot. Németországban az arány 22%, míg Franciaországban 2,7%). (2020. novemberi adatok – a fordítók)
Amit a legtöbben figyelmen kívül hagynak az az, hogy nem szükséges, hogy a teljes népesség 80%-a használjon ilyen applikációkat. Elég csak egy adott közösségben elérni ezt az arányt. Mondjuk egy-egy esemény résztvevői között, az adott tömegrendezvény vendégei között. Minden olyan rendezvény esetén, amely klaszterré válhat.
Ha egyetlen feltétele annak, hogy az emberek edzőterembe menjenek, vagy épp dolgozni, kocsmába, felszállni egy buszra, részt venni egy családi ebéden stb. az lenne, hogy beolvassanak egy QR-kódot, az emberek megtennék. Egy QR-kód beolvasásakor rögzítené egy app, hogy mikor és hol járt az illető. Ez nem macerásabb annál, ahogy még a vírus előtti időkben lekezelték a jegyünket egy koncert során. Ha ez kötelező lenne minden eseménynél, akkor minden potenciális fertőzött könnyen nyomon követhetővé válna, és ha tényleg találnak egy fertőzöttet, akkor automatikusan azonosítható lenne minden érintett személy. Hogy a nyugati országok miért nem vezetnek be ilyen rendszert minden nagyobb eseménynél, az érthetetlen.
A vírus kezelése szempontjából még csak nem is ez a legnagyobb kudarca a nyugati kormányoknak. A leginkább problémás rész az elkülönített, beteg emberek, illetve a karanténba helyezett emberek támogatásának, illetve a karantén végrehajtásának a teljes hiánya.
A tesztelés és a kontakt kutatás az a felderítés, ami ahhoz kell, hogy tudjuk, kit kell elkülöníteni és karanténba helyezni. De intézkedés nélkül mit sem ér a felderítés.
Vannak országok, mint például Tajvan, Vietnám vagy épp Dél-Korea, ahol a kontakt követő appok okostelefonra vagy más eszközökre telepítve követik azt, hogy a karanténba helyezett személy tényleg otthon marad-e. Ha nem, akkor több ezer, több tízezer dollárnyi bírság jár cserébe, egyes esetekben akár börtön is. A potenciális fertőzöttek elkülönítésére szállodákat és kormányzati létesítményeket vesznek igénybe, valamint pénzzel, élelemmel és gyógyszerekkel kártalanítják őket. A nyugati országok úgy döntöttek, hogy ez mind túl nehéz. Nem is erőltetik.
Mi történik ezután? Norvégiában háromból két fő megszegi a karantén szabályait. Az Egyesült Államok 50 szövetségi tagállama közül egyedül Hawaii rendeli el a karantént a beutazók számára.
Ha a szabályokat nem tartatjuk be, és mellette az embereket nem támogatjuk, akkor sem a karantén, sem a fertőzöttek elkülönítése nem fog működni. Teljesen értelmetlen és hülyeség kijárási korlátozást – azaz teljes zárást – elrendelni úgy, hogy nem működik az adott országban sem a tesztelés, sem a kontakt kutatás, sem az elkülönítés. Ez tulajdonképpen olyan, mintha azt mondanánk:
“Túl nehéz csak néhány embert elkülöníteni, ezért inkább különítsünk el mindenkit!”
Az olyan kormányok számára, mint a spanyol vagy a francia, nem jelentett problémát milliókat vesztegzár alá helyezni súlyos büntetésekkel való fenyegetéssel. Hogy lehet, hogy mi nem hallunk olyanról, hogy súlyosan büntetik azt, ha valaki az elkülönítés vagy a karantén szabályait megszegi? Azért, mert nem teszik.
Tehát itt az ideje annak, hogy a kormányok elkezdjék betartatni ezeket a szabályokat. És ez nem egy bonyolult feladat. Elég csak véletlenszerű időközönként felszólítani az embereket arra, hogy küldjenek egy szelfit otthonról 10 percen belül. Vagy ki kell küldeni a rendőrséget szúrópróbaszerű ellenőrzésekre. De akár lehetünk olyan kifinomultak is, hogy más országok már létező jó gyakorlatait lemásoljuk. Az államoknak továbbá ennivalót, pénzt és gyógyszert kell biztosítaniuk a karanténba kerülteknek annak érdekében, hogy otthon maradjanak. Azon fertőzöttek számára, akik nem maradhatnak otthon, hotelszobákat kell ingyenesen a rendelkezésükre bocsátani. A kormány valószínűleg elég jó áron juthat most hozzájuk, hiszen elég alacsony mostanában a kihasználtságuk.
Mindez a tesztelés – kontakt kutatás – elkülönítés hármasának a sava-borsa. De az elmúlt hónapokban még egy új eszköz képbe került, ami alapjaiban változtathatja meg a játékszabályokat, mégpedig a korai azonosítás.
Számos ország nehezen boldogult a tesztelés és a kontakt kutatás fázissal – azaz a felderítéssel. Pedig lennének olcsó módszerek a potenciális fertőzöttek többségének azonosítására.
Ezek egyike a szennyvíz vizsgálata. A koronavírus szennyvízbeli koncentrációjának mérése úgy tűnik képes azonosítani a forrást és visszavezetni az egyes otthonokig. Néhány egyetemi kampusz esetén ezt már sikeresen használták. Ez egy igazán olcsó módszer, ami napokkal előre képes jelezni az új fertőzési gócpontokat.
Másik ilyen olcsó eszköz lehet a koronavírus ellen kiképzett kutyák alkalmazása. A kutyák 100%-os pontossággal, akár 10 másodpercen belül ki tudják szagolni a fertőzötteket. Ez azt is jelenti, hogy sokkal több embert lehet sokkal olcsóbban “kiszagolni” egységnyi idő alatt.
Végül ott vannak a gyorstesztek: sok milliószámra, könnyen előállítható tesztek, amelyek kevesebb, mint 5 dollárba (kb. 1500 forintba) kerülnek és néhány percen belül képesek adott pontossággal megállapítani azt, hogy a vizsgált ember fertőző-e.
A szlovák kormány rájött, hogy ez mennyire megváltoztathatja a játékszabályokat és így letesztelte teljes lakosságát. Ezekkel az eszközökkel naponta több tízmillió tesztet lehet elvégezni. Ez azt jelenti, hogy a tesztelés – kontakt kutatás – elkülönítés hármasának felderítési szakasza rendkívül gyorsan kivitelezhető, és az sem számít, ha a kontakt követés nem elég precíz. A legtöbb kormányzat ezt mégsem ismerte fel.
Ha mindenki szabadon közlekedhetne bárhová, de mielőtt belépne egy-egy helyre, gyorstesztet kellene végeznie és leolvasni egy QR-kódot, akkor e két feltétellel szinte azonnal felfedezhetnénk és elkülöníthetnénk a fertőzötteket – valamint karanténba rakhatnánk a szoros kontaktokat. Mindenki más foglalkozhatna a saját dolgával.
Így lesz a tesztelés – kontakt kutatás – elkülönítés hármas egysége a védekezésünk rendkívül hatékony negyedik rétege.
A Nagylyukú Sajt Stratégia
A vírus megállításának négy rétege: Kerítés, Társadalmi távolságtartás, Fertőzésgátlás és végül a Tesztelés – Kontakt kutatás – Elkülönítés rétege.
Egyik sem tökéletes, mindegyik bír olyan lyukakkal, melyeken át a fertőzés utat találhat magának. Együtt azonban áthatolhatatlan védelmet alkotnak. Hogyan működik pontosan mindez? Meg is nézheted az alábbi videóban, kattints:
A fertőzés egy vagy akár két rétegen is átjuthat. Ha azonban több ilyen van, akkor annak esélye rendkívül csekéllyé válik, hogy mindegyik rétegen keresztül jut a vírus.
Tegyük fel, egy ország felállítja a maga Kerítését, ami a fertőzések 80%-át kiszűri, de nem lépteti életbe a Társadalmi távolságtartás szabályait, viszont Fertőzésgátlással elhárítja a fertőzések 95%-át, és teszteléssel – kontakt kutatással – elkülönítéssel pedig elcsípik a maradék esetek 50%-át. Ez azt jelentené, hogy ez a három réteg együtt elkapná a vírusos esetek 99,5%-át. Ha ebben a példában a vírus szaporodási rátája (R) 3 – azaz 1 fertőzött átlagosan 3 főnek adja tovább a fertőzést kezdetben –, akkor ilyen védekezés mellett ez 0,015-re csökkenthető lenne. Azaz minden megbetegedett ember mindössze 0,015 főnek tudná továbbadni átlagosan a vírust, és a járványhelyzet néhány héten belül elmúlna.
Mind a négy fő réteg kisebb rétegekből épül fel. Mindegyikük döntő fontosságú, hatásuk multiplikatív. Valahányszor hozzáadunk egy réteget, az csökkenti a vírus fertőzőképességét. Minél több ilyen réteget alkalmazunk együttesen, annál jobban tudjuk csökkenteni a vírus fertőzőképességét.
És ha egyszer már megvannak a védekezés rétegei, lehet velük variálni: azokat érdemes kiválasztani, amelyek a legjobban használhatók az országunkban, a közösségeinkben és amelyek a legolcsóbban kivitelezhetőek.
Sajtok a világban
Minden ország stratégiája összefoglalható ezen védekezési rétegek különféle kombinációjaként.
Például Kínában minden réteget már igen korán alkalmaztak. Lezárták a határokat, majd kijárási tilalmat rendeltek el, kötelezővé tették a maszkviselést, tesztelés – kontakt kutatás – elkülönítés programot vezettek be, ami az állampolgárok elektronikus eszközökkel való nyomkövetését is magában foglalta, mindemellett kényszerű és kötelező elkülönítést és karantént vezettek be. Nem meglepő, hogy úrrá lettek a víruson.
Dél-Koreának és Tajvannak nem volt szüksége a fenti megoldások mindegyikére. Erős “Kerítést” húztak fel, viszont csak lokális és rövid időtartamú lezárásokat léptettek életbe az országban (azaz csak “társadalmi buborékokat” hoztak létre). Kötelezővé tették a maszkviselést fertőzésgátlás céllal, és világbajnok módon működtetik a tesztelés – kontakt kutatás – elkülönítés hármasát. Másként fogalmazva: e két kormányzat inkább hagyatkozott az 1. és a 4. rétegre és kevéssé a 3. rétegre, így alig kellett életbe léptetni a 2. számú védelmi réteget – amelynek a legnagyobb a társadalmi költsége.
Új-Zéland és Ausztrália nagyon erősen hagyatkozott az 1. és a 2. rétegre. Mivel ritkán lakott országokról van szó, ezért a legtöbb potenciális fertőzést kerítéssel képesek távol tartani és a helyi, lokális fertőzéseket helyi lezárásokkal képesek kezelni. Még az Ausztrálián belüli Victoria államnak is volt saját, “belső kerítése”, és eltérő kijárási korlátozást is életbe léptettek. Ez csökkentette annak szükségességét, hogy a 3. és 4. réteget nagymértékben alkalmazzák.
Az előbb sorolt országokban a vírus előfordulása közel zéró, így sokkal egyszerűbb kontroll alatt tartani a fertőzést, és ezzel egyszersmind ki lehetett nyitni az országot. Ha mégis felütné valahol a fejét a vírus, azt gyorsan azonosítani lehet és ezt követően semlegesíteni. Így vált az élet szinte újfent a vírus előtti időkhöz hasonlatossá Tajvanban, Dél-Koreában, Új-Zélandon vagy akár Ausztráliában. Ugyanezt elérni egy alacsony, de folyamatosan új eseteket produkáló járvány esetén jóval nehezebb.
De azért nem lehetetlen. Japánban hónapok óta 0–10 fő között ingadozik az aktív esetek száma 100.000 emberre vetítve (az eredeti cikk megjelenése után azért Japán átesett egy harmadik, bár az ország létszámához képest eltörpülő méretű hullámon – a fordítók). Hogyan csinálták? Nagyon erős kerítést húztak fel (1. réteg), majd széleskörűen kötelezővé tett maszk használatot rendeltek el (3. réteg), komolyan vették a tesztelés – kontakt kutatás – elkülönítés hármasát, és nekiálltak a fentebb kifejtett “klaszter-rombolásnak”, azaz a gócpontokra figyeltek (4. réteg). Tehát lehet sikeresen kontroll alatt tartani a vírust úgy is, hogy a terjedése nem közel nulla; hanem alacsony esetszámmal, de folyamatosan terjed a fertőzés.
Az a réteg, amelyet a leginkább el kell kerülni, az a 2. réteg – azaz a széleskörűen alkalmazott társadalmi távolságtartás és a kijárási tilalom, a teljes zárás –, mert annak a legmagasabb a gazdasági és társadalmi költsége. Az egy igen-igen drága szelet lyukas sajt.
A gazdaság akkor van mozgásban, ha az emberek tudnak találkozni egymással. Ha leállítjuk az emberek mozgását, leállítjuk a gazdaságot is. Minél több közösség, település, megye, tagállam vagy ország alkalmazza és fejleszti az 1., 3. és 4. rétegeket, annál kevésbé kell alkalmazniuk a legköltségesebb 2. réteget.
Sajnos egyelőre a nyugati államok nem tanulták meg azt, hogy hogyan kell ezeket az olcsó védekezési rétegeket alkalmazni és folyton visszatérnek az általuk már jól kiismert 2. rétegre. Ezzel folyamatosan rombolják a saját gazdaságukat, ahelyett, hogy megtanuljanak a másik 3 réteget használva “táncolni”.
Mit tegyen a mi országunk?
Ami igaz nagyban, az igaz kicsiben is: a közösségetek is meg tudja valósítani
Eddig országokról beszéltünk, mivel a négy réteg együttes alkalmazásához általában a kormányzatoknak van felhatalmazásuk, pedig nem ők az egyetlenek, akik tehetnek valamit a pandémia ellen. Te is tehetsz ellene.
A cikkben megfogalmazott gondolatmenet alkalmazható bármilyen közösségre: megyékre, városokra – önkormányzatokra, egyetemi kampuszokra, idősgondozó otthonokra, húscsomagoló üzemekre, börtönökre, üzletekre, otthonokra…
Vegyük példának az egyetemi kampusz esetét. Mi felel meg itt az 1. rétegnek, azaz a “Kerítésnek”? Az, ha a kampuszra lépéskor minden diákot letesztelnek, érkezésüket követően néhány napig elkülönítik őket szobájukban, miközben minden nap ételt és vizet kapnak – és Netflixet! A hallgatók nem hagyhatják el az egyetem területét, de ha mégis megteszik, újfent karanténba kerülnek. Az ingázó egyetemi oktatók és dolgozók, egyéb látogatók mindegyikét naponta letesztelik belépéskor és nem maradhatnak éjszakára a területen.
Ebben az esetben a 2. rétegnek, azaz a “Társadalmi buboréknak” az felel meg, ha csökkentik a legnagyobb osztályok méretét és “buborékokat”, kisebb közösségeket hoznak létre. A kialakult hallgatói csoportok együtt maradnak, de másokkal nem lóghatnak együtt. A partikat szintén be kell tiltani.
A 3. rétegnek, a “Fertőzésgátlásnak” az felel meg, ha az egyetem jó minőségű maszkokat biztosít a hallgatók számára és kötelezően előírja a viselésüket. Minél több órát a szabadban kell megtartani, ha ez nem megoldható, akkor rendszeresen szellőztetni kell, és védeni kell a szemet is. Ha a gyakori szellőztetés nem megoldható – mert például hideg van kint –, akkor korszerű, szűrővel ellátott keringető rendszerekkel kell megoldani a levegőztetést, a termeket pedig a megfelelő hőmérsékleten és páratartalmon kell tartani.
A 4. rétegnek (tesztelés – kontakt kutatás – elkülönítés) programjának az felel meg, ha minél több embert tesztelünk gyorstesztekkel minden nap. Az egyetemeknek vásárolnia és napi szinten osztogatnia kéne ezeket. Ha ez pedig valamilyen okból kifolyólag nem megoldható, akkor tesztelniük kellene a saját szennyvizüket.
A hallgatóknak és az oktatóknak is rendelkezniük kellene okostelefonos kontakt követő alkalmazással. Ezt az applikációt minden egyetemi rendezvényen és összejövetelen a belépéskor egy QR-kód beszkennelésével használni kellene. Azokat, akik pozitív koronavírus tesztet produkálnak, azonnal el kellene különíteni, és lekövetni a kontaktokat az applikáció segítségével. Az elkülönítés megszegését komolyan büntetniük kellene. A pozitív esetet produkáló személy minden ismerősét, kapcsolatát automatikusan ki lehet értesíteni a QR-kódnak köszönhetően, és az érintett személyeknek önkéntes karanténba kellene vonulniuk. Mindezen lépéseket az alkalmazás segítségével kellene végrehajtani.
Ezt a hozzáállást különösen fontos alkalmazni olyan események és olyan közösségek esetén, ahol a szuperterjesztés jelensége nagy valószínűséggel fordulhat elő. Ha minden börtön, idősek otthona, élelmiszer-csomagoló üzem, iskola, egyetem, iroda vagy nagyobb létszámú magánrendezvény betartaná ezeket az irányelveket, akkor ezek a helyek megállíthatnák a vírus terjedését a saját közösségükben.
Ez pedig hozzájárulna a vírus széleskörű elterjedésének a megállításához, mivel az esetek többségét a szuperterjesztő események okozzák.
Nem kell arra várni, hogy a kormányzat intézzen mindent. Mindannyian kivehetjük a magunk részét a védekezésből.
Most, hogy tudjuk, hogy hogyan kell a vírussal “táncolni”, felmerül a kérdés: az államok hajlandók-e így tenni?
A vírussal táncot járó országok
Ha egy ország úgy dönt, hogy “táncolni” szeretne a vírussal, világos, hogy mit kell tennie. Ha épp egy kontrollálatlan járványkitöréssel néz szembe, akkor lezárásokat kell eszközölnie (2. réteg), miközben gyorsan felépíti a további rétegeket:
1. réteg: kerítés
- Kerítést kell felhúzni, és az így elkerített területre belépéskor, valamint néhány nappal később le kell tesztelni mindenkit, a kettő között szigorú karanténnal.
2. réteg: társadalmi távolságtartás
- az összejövetelek esetében maximális létszámot kell meghatározni (pl. Svédországban ez 30 fő). Ezt a számot a fertőzés helyi gyakoriságától tegyük függővé.
- Próbáljuk elkerülni a társadalmi távolságtartás további formáinak alkalmazását.
3. réteg: „fertőzésgátlás”
- Kötelező maszkviselés más emberek közelében vagy másokkal egy helyiségben tartózkodva. Kültéren nem szükséges a maszkok viselése, ha csak családtagok állnak egymáshoz közel.
- Jól záródó szemüvegeket nagyon ajánlatos beltéren hordani.
- Egy bizonyos létszám alatt engedélyezzük az összejövetelek megtartását akkor, ha a szabad levegőn van az összejövetel és egy minimális távolság van az emberek között.
- Tegyük kötelezővé, hogy a beltéri csoportosulások esetén fokozott legyen a szellőzés, ventilláció HEPA-szűrővel ellátott rendszerekkel, a hőmérséklet magasabb legyen és megfelelő legyen a páratartalom is.
4. réteg: tesztelés – kontakt kutatás – elkülönítés
- Teszteljünk annyit, hogy a pozitív PCR tesztek aránya a 3% és 5% között maradjon
- Hirdessünk meg korai felderítési stratégiát!
- Napi esetszámhoz viszonyítva mintegy duplaannyi legyen a kontakt kutató személyzet létszáma.
- Tegyük nyilvánossá a kontakt kutatás hatékonyságát: a megfertőződött személy kapcsolatainak mekkora hányada kerül karanténba két napon belül?
- Juttassunk forrásokat az elkülönítés, valamint a karantén alatt álló emberek számára: támogassuk őket pénzzel, élelmiszerrel, vízzel, gyógyszerekkel és szórakozási lehetőséggel.
- Tegyük kötelezővé, követhetővé és kikényszeríthetővé az elkülönítést és a karantént.
- Bírságolják meg keményen azokat, akik megszegik az elkülönítés és a karantén szabályait. Kommunikáljuk ezeket az eseteket.
E szabályoknak a legtöbb országban működnie kell. De mi van, ha az országunk nem akar táncot járni a vírussal? Vagy nem tud? Például Argentína hét hónapra lezárta magát, és ennyi idő sem volt elég, hogy ismét kontroll alá tudja hajtani a vírust. Mások, mint az USA, soha nem is próbálták (mármint a cikk megírása idején még Trump elnöksége alatt – lekt. megj.). Vajon milyen alternatívában gondolkodnak?
Meg kéne próbálniuk enyhíteni a járványt a vírus teljes eltüntetése nélkül (ld. “pöröly”)? Vagy csak hagyni szabadon terjedni a vírust? De mi a helyzet a halálozásokkal? A krónikus betegekkel? A covid kezelésével? A védőoltásokkal? Mennyi ideig tart majd ezeken a szakaszokon átesni? Hogyan befolyásolják ezek a különböző országok stratégiáit?
Ha érdekel a válasz minderre, iratkozz fel itt a cikk — angol nyelvű — folytatásáért.
- — -
Ha meg szeretnéd kapni a cikk következő frissítéseit, iratkozz fel a hírlevélre itt.
- — -
Fordította: Kubatovics Áron, Schneider Géza
A grafikonok adatsorait frissítette: Schneider Géza
Lektorálta: Herege Mónika
- — -
